1849. október 6-án, a magyar szabadságharc bukása után, Aradon tizenhárom honvédtisztet végeztek ki, akik között a legnevesebbek Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Damjanich János. E nap évről évre emlékezetünkben él, hiszen Ők mártírok lettek a hazáért vívott harc során. A kivégzések hátterében a bécsi forradalom elfojtása állt, amelynek első évfordulóján a hatalom bemutatni kívánta a példátlan megtorlást.

A történelmi események rosszul, de gyorsan forrtak egybe, hiszen Aradon a honvédeket gyorsított eljárás keretében ítélték el. Az augusztus 20-án kiadott rendelkezés alapján Haynau, a hadbíróság vezetője, meg akarta semmisíteni a volt császári tiszteket. A kivégzések során a foglyokat eszeveszett módon, a legszörnyűbb brutalitással távolították el, és pontosan ily módon történtek a továbbiak: a kivégzéseket hajnalban hajtották végre, sokszor az áldozatok előzetes értesítése nélkül.

A gyászszertartások és emlékművek örökítik meg a vértanúk nevét és tettüket, hiszen emlékük nemcsak a magyar történelem része, hanem a nemzeti identitás szimbóluma. Június 6-án a harcosok mellett a miniszterelnök Batthyány Lajos is kegyetlenül elveszítette életét, őt is mártírként tiszteljük.

A kivégzések emlékét sokáig csak titokban idézték fel, 1867 után pedig hivatalos nemzeti gyásznappá nyilvánították október 6-át. Nem csupán az aradi vértanúk, hanem az egész magyar nemzet számára ez a nap a hősiesség, a bátorság és az áldozatvállalás szimbólumává vált.

A rendszerváltozást követően, 2001-ben, az Orbán-kormány rendeletével nemzeti gyásznappá nyilvánították ezt a napot, amit 1956. november 4-ével egyesítettek. A hazáért hozott áldozatok emlékét ekkor már országszerte több helyszínen méltó módon ünneplik.

Ezért fontos, hogy a fiatal generációknak megismertessük a magyar történelem eme hősies pillanatait, és folyamatosan emlékezünk a vértanúinkra, akik életükkel és küzdelmükkel ma is példát mutatnak nekünk.