Homérosz Odüsszeiájában megjelenik Parthenopé, a szirének egyik legismertebb alakja, aki próbálta elcsábítani Odüsszeuszt gyönyörű dalával. A mítosz szerint Odüsszeusz ellenállt a varázsának, ennek következtében Parthenopé annyira szomorúvá vált, hogy könnyeivel megtöltötte a Nápoli-öbölt, míg holttestét végül Megaride szigetén találták meg. A mai Nápoly neve is Parthenopéról származik, aki a város mitológiai védelmezőjévé vált, és jól érzékelhető nyomot hagyott az olasz város kultúrájában.

Nápoly utcáin a szirénákéra való utalásokra bukkanhatunk, mint például II. Viktor Emánuel lovasszobra vagy a Fontana della Sirena szökőkút. Parthenopé története inspirálta Paolo Sorrentinót új filmjében, amely Nápolyra összpontosít és visszanyúl a városés a szirénák mitológiájához. A film címe „Parthenopé – Nápoly szépe”, és a cselekmény egy fiatal lány életén keresztül mutatja be Nápoly változó világát az 1950-es évektől egészen napjainkig.

A címadó szereplőt, Parthenopét (akit Celeste Dalla Porta játszik) a filmben egy különleges látásmóddal ruházták fel, ahol szimbolikus értelemben a mítoszból ered. Ez a színésznő varázsának köszönhetően folyamatosan küzd a női szépség és a felnőtté válás súlyos terheivel.

Sorrentino filmje nemcsak a nőiesség sokszínűségét tárja elénk, hanem kritikát is fogalmaz meg a szexuális vágy és annak társadalmi normái felett. Különösen érdekes az a dinamikus kapcsolat, amely Parthenopé és a férfiak között áll fenn: a vágy minden, míg a szex csupán egy mellékes játékszer. Ezzel a mély filozófiai üzenettel a rendező komoly jellemábrázolást nyújt.

A film bemutatja, hogy Parthenopé nem csupán fizikai szépségével vonzza a figyelmet, hanem intelligenciájával és önállóságával is. Sorrendiségében a férfi királyok és hősök közé bekerül, szinte észrevétlenül helyezve őket háttérbe. A film egyfajta modern feminist manifestóvá is alakult, amely világszerte vitákat generál a női szexualitásról.

Egy másik fontos szál a filmben, hogy Parthenopé barátságot ápol Sandrinóval, a testvérével, ami egy bonyolult háromszöget alakít ki a cselekményben. Ez az érzelmi feszültség, a rivalizálás és a vágy összefonódása még inkább felerősíti a film komolyabb mondanivalóját.

A film hangulata, vizuális élménye és a Nápoly csodás tájainak bemutatása együttesen alkotják meg ezt a kivételes moziélményt. A rendező zseniális képi világát a színészek remek alakítása és a zene is támogatja, mint például Riccardo Cocciante ikonikus dala, amely a film hangulatát és érzelmeit tovább fokozza.

A Parthenopé vége felé megjelenő misztikus elemek és a szimbolikák különös összefonódása azt sugallja, hogy mindannyian vágyunk a szépre, de a szépség mulandósága és az élet körforgása mindannyiunk számára elérkezik. A film összességében egy elgondolkodtató utazás a női lélek mélységeibe, ahol a vágy minden, a szex pedig csak egy másodlagos bohóckodás.