„Ez az új, olcsósított iPhone?” – kérdezte Peti, a kollégám, mikor letettem a Xiaomi 15-öt az asztalára, hogy készítsek róla pár képet az cikkhez. Egyre inkább sajnálom, hogy a tavalyi Xiaomi 13-as tesztje során használtam a „rohamosan iphone-izálódik a Xiaomi” kifejezést, mert a helyzet azóta sem változott sokat. Ma már oda jutottunk, hogy a nagy gyártók okostelefonjai egy átlagfelhasználónak minimum 90%-ban tök ugyanazok, az évente megjelenő új modellek pedig minimális fejlődést mutatnak. Mikor láttunk utoljára látványos újítást egy okostelefonban? A hajlítható kijelzőt hat éve? Na ugye.

Ez persze nem feltétlenül baj. Felnőtt a piac, elértük a csúcs okostelefont, ilyenkor felértékelődik a márkahűség és az ár-teljesítmény arány szerepe. Vagyis vagy az eddig kiépített rajongótáborból élünk, vagy olcsóbban adjuk a telefonunkat, mint a többiek, hogy mi szerezzünk rajongótábort. A Xiaomi furcsa helyzetben van ennél a piacon: a harmadik legnagyobb játékos a Samsung és az Apple mögött, de az árakat relatíve alacsonyan kell tartania, mert a vásárlói ezt szeretik benne a legjobban. A cég megoldása erre a Xiaomi 15, amely az Androidos konkurencia tetejét célozza meg, 400 ezer forintos áron.

Ha csak a technikai paramétereket nézzük, egyértelmű, hogy a Xiaomi 15 egy igazi óriás. A processzora egy Snapdragon 8 Elite, ez most az Android világában a legerősebb elérhető opció. A kijelzője 6,36 hüvelykes OLED, 1200×2670 pixeles felbontással, ami 460 ppi pixelsűrűséget jelent. Ha a Samsung Galaxy S25-öt tekintjük mércének, az adatai simán lenyomják ezt. Az akkumulátora 5240 milliamperórás, 90 wattos drótot és 50 wattos vezeték nélküli gyorstöltéssel, ezek megint csak magasabb számok, mint a Samsungos konkurenciánál. A kamerában a felhozatal egy 50 megapixeles főkamera, ugyancsak 50 megapixeles teleobjektív (2,6-szoros optikai zoommal), és egy 32 megapixeles önálló szelfi kamera. Ezeknél láttunk már nagyobbakat, mint a Vivo X200 Prónál, de azért szépen nagy számok, hogy mást ne mondjunk, a Huawei Pura 70 Ultrában sincs több megapixel, pedig az jelenleg az számít a világ legjobb fotós telefonjának. Szóval papíron itt megvan minden ahhoz, hogy ez egy világverő csúcstelefon legyen.

Na de mi látszik ebből a gyakorlatban?

Másfél hete használom a Xiaomi 15-öt, ami azt jelenti, hogy nyitottam egy jegyzetet, hogy abba írogassam a tapasztalataimat. Na, ez a jegyzet most így néz ki:

Tíz nap alatt eddig max két olyan élményem volt a telefonnal, amiről úgy éreztem, hogy „na ezt érdemes feljegyezni”. A Xiaomi 15 semmiben nem igazán kiemelkedő, de egészen kevés az igazán idegesítő vagy zavaró tulajdonsága is – és azok is jórészt ízlés kérdése, nekem például az alap Android nem tetszik, pláne az arra ráültetett HyperOS, de sok mindenki másnak lehet, hogy igen. Érdekes filozófiai kérdés, hogy elvárhatjuk-e egy top kategóriás telefontól, hogy legyenek benne különleges, újító, kiemelkedő dolgok, vagy elég ha egyszerűen csak jól működik, teszi a dolgát. Baj, ha egy telefon unalmas?

A Xiaomi 15, be kell vallani, kicsit unalmas, de ha egyet hátrább lépünk, akkor azt is bevallhatjuk, hogy az utóbbi években minden telefon az. Mindenben bőven hozza a ma elvárható szintet, mindenben kicsit jobb, mint a tavalyi generáció, amely tavaly bőven hozta a jelenlegi elvárható szintet, és mindenben kicsit jobb volt, mint az egy évvel azelőtti. Ez pont ugyanúgy igaz a Xiaomi 13/14/15-re, mint gyakorlatilag bármelyik más gyártó csúcsmodelljére az utóbbi három év kínálatában.

Amúgy a telefon egész jól néz ki, benne van a drágaságot képviselő külső, a hatalmas kamerasziget inkább a profizmust sugallja, mint azt, hogy nem tudták kisebben megoldani. Bár a Leica-felirat lehetne azért kicsit szerényebb is, így egy picit olyan, mint a NER-divatban az ízlését vesztett, arany színű Gucci- és Louis Vuitton-feliratok. Az pedig egészen érthetetlen, hogy miért adnak hozzá gyárilag egy már-már költőien ronda és olcsó tokot. A másik érthetetlen dolog, hogy gigászi, 3200 nites maximális fényerejével reklámozzák; ebből a GSMArena laborjában minden csúszkát a maximumra húzva sikerült a tesztelőknek kimérni, írd és mondd, 1517-et. (Na és ha tényleg kétszer ennyi lenne benne, az mire lenne jó? Be lehetne vetni tömegoszlató fegyverként?)

A Snapdragon 8 Elite processzor hozza a csúcsragadozótól elvárható szintet, a fontosabb benchmarkprogramokban, mint a 3DMark vagy a Geekbench, a Xiaomi 15 rendre ott van az élen, általában csak a Galaxy S25 előzi meg (abban ugyanennek a processzornak a direkt a Samsung telefonjára optimalizált verziója dolgozik). Ebből persze a mindennapokban pont nem érzünk semmit; minden app hasít rajta, és valószínűleg előbb fog a telefon fizikailag elhasználódni, mint hogy a processzor sebessége legyen a baj vele. Ha egyszerre ment egy kicsit erőforrás-igényesebb app és a háttérben valami letöltés, vagy töltőn volt, elég kényelmetlen szintig tudott felforrósodni a telefon – ez az ára annak, hogy egy nem túlságosan nagy méretű készülékbe sikerült egy csúcsprocesszort és mellé egy kimondottan nagy akksit bezsúfolni.

Dicséretesen bírja is a strapát, nálam átlagos használat mellett volt, hogy egy töltéssel eltartott két napig, és egy nap alatt akkor sem tudtam lenullázni, amikor tényleg nagyon sokat nyomogattam. Elvileg egy teljes feltöltést nulláról 45 perc alatt le tud zavarni; a nálam járt készülékhez nem volt gyári gyorstöltő, szóval ennél jóval lassabb volt. A kamera is marad a „teljesen jó, de semmi extrém” szintjén: sötétben, bezoomolva is szép, részletgazdag fotókat készít, nekem mondjuk kicsit sok rajtuk az automatikus utómunka, harsányabbak a színek meg a kontrasztok a valóságnál, de hát ez ízlés kérdése.

Ja igen, mesterséges intelligencia. Nyilván az is van benne, a Google-féle Gemini. Én nem nagyon látom a gyakorlati hasznát meg értelmét azon túl, hogy ezt is ki lehet pipálni, és a marketingesek nem idegeskednek azon, hogy ciki-e MI nélkül egy csúcstelefonnal előállni 2025-ben.

De ki lehet itt a célközönség?

A már említett peak okostelefon jelenség egyik következménye, hogy egy ideje már nem igazán érdemes a csúcstelefonok aktuálisan megjelenő új verzióit megvenni, mert az egy-két évvel ezelőtti generáció alig-alig tud kevesebbet, viszont jelentősen olcsóbb (és valószínűleg hardverben még mindig elég erős ahhoz, hogy ne avuljon el túl hamar). Ez alól nyilván vannak kivételek, például ha valaki egyáltalán nem árérzékeny, és mindenképpen a legjobbat akarja, vagy státuszszimbólumként tekint a telefonra. Vagy ha az adott flagship telefon annyival olcsóbb a konkurenciánál, hogy az ember úgy érzi, ennyiért érdemes beruházni rá. A Xiaomi 15 pont egyik csoportot sem tudja megcélozni a maga 400 ezer forintos árával.

Mert hát milyen okostelefont lehet még kapni mostanában 400 ezer körül? Például egy alap iPhone 16-ot, ami azért, lássuk be, elég vicces; tényleg nem akarok itt hitvitát nyitni, de egy Wizz Air-repjegyet se kérnek annyit, mint egy Emirates-ért, akkor se, ha a két repülő pontosan ugyanannyi idő alatt visz el ugyanoda. Az androidos térfélen maradva, a Samsung Galaxy S25 alapkiadása kicsit olcsóbb ennél, a Google Pixel 9-ből viszont még a Pro verziót is el lehet csípni ennyiért. És akkor legerősebb konkurenciaként ott van még házon belül a tavalyi Xiaomi 14-es is, árban akár százezerrel, tudásban viszont alig lejjebb.

Szóval, annak ellenére, hogy ez egy teljesen jó telefon, ami tök magabiztosan tud mindent, amit ma elvárhatunk egy telefontól, jelenleg elég nehéz érvelni mellette. Az viszont abszolút benne van a pakliban, hogy egy év múlva vagy mondjuk jövő karácsonyra ár–teljesítmény arányban az Android világ egyik legjobb választása váljon belőle.