Tamás Menyhért, a neves magyar költő és író, 1940. július 24-én Bukovina Hadikfalván született. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újságíró iskoláját, hét éven át a Hírlapkiadó Vállalatnál dolgozott, ahol megalapozta szakmai pályafutását.

1968-ban a Népszava Kiadó vállalatánál helyezkedett el, ahol először az irodalmi, majd a kulturális rovatot vezette. 1990 és 1991 között a lap főszerkesztő-helyettese volt, ami jelentős elismerésnek számított a szakmában.

Menyhért epikus beállítottságú lírikusként definiálta magát, műveiben a népköltészettől merített látomásos-szimbolikus nyelvezet és a tárgyias történetmondás dominált. Prózája hitelesen tükrözi a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat, különösen a bukovinai székelyek sorsközösségeit.

Művei között található olyan fontos kötet, mint a "Tanúságtévők", az "Észre-írt strófák" verseskötet, a "Elfelé utak – Au détour du chemin" kétnyelvű versválogatás, és a "Vigyázó madár" című kisregény. Külön említést érdemel a "Trianon szédületében" című, válogatott és új verseket tartalmazó kötet, valamint az "Én Tamásim" és az "Újbóli leltár" című verseskötetek is.

Tamás Menyhért munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1984-ben József Attila-díjat, 2015-ben pedig Magyarország Babérkoszorúja elismerést kapott. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el, és 2023-ban a Magyar Örökség Díjat hozta el. A következő évben, 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet, valamint a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt, 2014 és 2020 között pedig az MMA elnökségi tagjaként tevékenykedett.

Tamás Menyhért halála nagy űrt hagy maga után a magyar irodalom világában, hiszen őt az MMA saját halottjának tekinti. Elegendő időt töltött el élete során az irodalmi közéletben, hogy alakításával és műveivel maradandó nyomot hagyjon, így emléke örökké élni fog az olvasók szívében.