Fájdalmas látni, hogy legkedvesebb állataink populációi fogyatkoznak. Évről évre kevesebb fészek van a fákon, kevesebb lábnyom a talajon, és kevesebb csorda látszik a műholdas felvételeken. De bármennyire is tragikus egy populáció megfogyatkozása, ez nem egyenlő az adott faj kihalásával. Amikor ezt a tendenciát látjuk, még él a remény, hogy az állatok átvészelik a helyzetet.

Jó néhány alkalommal már volt példa arra, hogy a kihalás szélén álló fajok sikeresen regenerálódtak. Az afrikai elefántok, az ázsiai elefántok és a kék bálna mind-mind a kihalás veszélyébe sodródtak, de időben sikerült megmenteni őket. Például a namíbiai afrikai elefántok száma az elmúlt évtized során megkétszereződött. Az indiai ázsiai elefántoké is olyan drámai fordulatot vett, hogy a 80-as évek végére már csak 15 ezer példány élhetett, míg ma már közel 30 ezer egyed található az indiai erdőkben.

Bár a tendencia aggasztó, mégsem minden esetben kell pesszimistán látni a jövőt. Az állatok képesek lehetnek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Azonban egy kritikus pont elérése, amikor már nincs lehetőség a regenerálódásra, minden reményt eltüntethet.

A Földön valaha élt 4 milliárd faj 99%-a már kihalt. A kihalási események a bolygó evolúciós történetének természetes részei, és ezek nélkül ma nem létezhetnénk. A fajok folyamatosan jönnek és mennek. Az evolúció tehát folyamatos, de a jelenlegi helyzet aggasztó, hiszen sokkal gyorsabban pusztulnak ki a fajok, mint korábban valaha.

Kutatások szerint mostanság egy újabb tömeges kihalási esemény küszöbén állunk, a hatodik tömeges kihalás felé tartunk. A hírekben a helyzet komolitását figyelemfelkeltő címsorok hangsúlyozzák:

„A világvégével figyelmeztetnek, a Földön közeleg a 'hatodik tömeges kihalási esemény'”

Google keresés során a „hatodik tömeges kihalás” kulcsszóra rengeteg találatot kapunk, de vajon mennyire megbízhatóak ezek az állítások?

Kihalási eseményről akkor beszélünk, amikor egy faj 75%-a viszonylag rövid idő alatt eltűnik. A „rövid idő” itt nagyjából kétmillió évet jelent, ami a Föld 4,5 milliárd éves történelmében csupán pillanatnyi idő.

Fontos, hogy megkülönböztessük a normális, természetes folyamatokat a sürgető és ijesztő változásoktól, amelyeket a jelenlegi fajkihalás jelent. Évente több millió állatfaj tűnik el - miközben a Földön évente 10%-a kétéltűek, 30%-a madaraknak, és a csontos halak között körülbelül 65% halálozási arányt is tapasztalhatunk.

Korábbi kudarcokat idéznek elénk ezek a tömeges kihalások: az 5 bejegyzett esemény során a fajok legalább 75%-a eltűnt. Vannak bizonyos periódusok, amikor a környezeti egyensúly olyan mértéken lépett át, amely megakadályozta a fennmaradt fajok túlnyomó többségét az alkalmazkodásban.

Egy nagyon fontos kiváltó ok az éghajlatváltozás, a légkör összetételének változása, és a vulkánikus aktivitás túlzott fokozódása. Pénzügyi és gazdasági modellek szerint, ha a klímaváltozás irányvonalát nem tudjuk megfékezni, akkor nemcsak a biológiai sokféleség csökken, hanem globálisan érezhető hatásokkal is szembesülnünk kell szociális és gazdasági szinten is.

Bár a helyzet zavarba ejtő és sürgető, nem vagyunk tehetetlenek. A múlt kihalási eseményei természeti katasztrófák vagy geológiai változások következményeként következtek be, míg a mostani esetben mi magunk vagyunk a felelősök. Ha helyes döntéseket hozunk, még meg lehet fékezni az események spirálját.

Ha a lehető leghamarabb megteszszük a megfelelő lépéseket, talán nemcsak lelassíthatjuk a folyamatot, hanem emberi erőforrásaink és elkötelezettségünk révén vissza is fordíthatjuk azt!