Sokan gratuláltak a kinevezés után? Természetesen, sokan megkerestek. Telefonhívások érkeztek, ám inkább más csatornákon válaszoltak ismerőseim. Ebben a politikailag erősen befolyásolt közegben érezhető az óvatosság, ennek ellenére meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam – még olyanoktól is, akik a jelenlegi rendszer előnyeit élvezik.

Miért fontos Önnek ez a szerep?

Számomra érthető, hogy ha az ország érdeke, hogy a tudásom és tapasztalatom segítse a sportesemények sikerét, akkor felelősséget kell vállalnom – akár nyíltan is. A sport nemzeti ügy, amely megérdemli a szakmai figyelmet. Szeretném hozzájárulni egy egészségesebb ország megteremtéséhez, és elérni, hogy a versenysportban elért középkategóriás teljesítmények valódi eredményekben is megmutatkozzanak. Sokan aggódnak a kormányváltás következményei miatt, de ez a félelem teljesen indokolatlan. Életemet a sportban töltöttem, az olimpiai mozgalom iránti elkötelezettségem megkérdőjelezhetetlen. Ismerem a rendszert, az intézményeket és a szereplőket, tisztában vagyok a problémákkal, és konkrét megoldási javaslataim is vannak.

Milyen kezekben van most a sportirányítás Schmidt Ádámnál?

Feltételezem, hogy ő az államtitkár, mert a Fideszben nem találtak nála jobb embert. Ha ő a párizsi olimpia után valóban kapott egy "maradhat" üzenetet a miniszterelnöktől, amit kormányzati kommunikációban gratulációként tolmácsoltak, akkor nyugodtan dőlhet hátra. Ugyanakkor tény, hogy a magyar sport olimpiai teljesítménye romlik. Párizsban az 44 sportág közül 21-ben nem is volt magyar résztvevő, a hagyományos magyar sportágakban pedig évtizedek óta nincs előrelépés.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az orosz és belorusz versenyzők távolmaradása torzította a mezőnyt, hiszen ők jelentős erőt képviselnek a magyar sikersportágakban. Az állami sportvezetés stratégiátlanítottsága jól mutatja a nagy bejelentések, mint az LA10 program is, amely tíz aranyérem vagy az éremtáblázaton a legjobb tíz nemzet közé kerülést tűzte ki célul a Los Angeles-i olimpián.

Az állami sportirányítással kapcsolatban már régóta felmerülő kritika, hogy a versenysport és a tömegsport közötti aránytalanság aggasztó. Nem tartható fenn, hogy a magyar sportpolitika kizárólag a versenysport eredményességére összpontosít, miközben a magyar társadalom egészségi mutatói sok szempontból az Európai Unió legrosszabbjai között helyezkednek el. A lakosság 74%-a ritkán vagy soha nem sportol, míg az EU-átlag 62%.

Ha lenne sportminisztérium, ugyanígy alakulna ez?

Bár sportminisztérium nincs, sportminiszter van – Orbán Viktornak hívják őt. A sportirányítás nemcsak arra terjed ki, hogy ő dönti el, kik töltik be a sportvezetői pozíciókat, hanem még a legkisebb események időpontjára is hatással van. A sporttörvény módosításai a Karmelitában dőlnek el. A sportvezetést érintő kérdések, a nemzeti csapatok fontossága és a politikai befolyás fokozatosan korlátozza a sport fejlődését.

Összességében elmondható, hogy a sport és politika összefonódásának sok hátránya van, különösen, ha a politikai lojalitás a szakmai szempontokat elnyomja. Az állami támogatás rendszere átláthatatlan, és a felelősségre vonás teljes hiánya a bűnbakképzés rovására megy.

De a kérdés jogosan felmerül: mit hoz a jövő?

Lehetséges, hogy a jövőben politikai szereplővé válik, esetleg parlamenti képviselővé? Jelenleg nem tervezem, hogy politikai pályára lépnék. Az olimpiareferálás kérdése vitatható, azonban biztos vagyok benne, hogy a megfelelő társadalmi támogatás nélkül Magyarországon nem lehet olimpiai rendezést végrehajtani. Az emberek jogosan félnek attól, hogy az olimpia is csak egy újabb lehetőség lesz a pénzek eltüntetésére. A sportkultúra ápolása és a fiatalok aktív életmódra ösztönzése elengedhetetlen a jövő sportjához.