Képzeljük el, hogy valaki azt mondja, hogy az Oscar-díjas Barry Jenkins rendezője lesz az Oroszlánkirály előzménysztorijának, Mufasának. 2020-ban azonban a Disney bekopogott Jenkins ajtaján egy forgatókönyvvel, ami Mufasa, Simba apjának történetét meséli el. Jenkins kezdetben szkeptikus volt, de végül a forgatókönyv annyira elnyerte a tetszését, hogy három évet szánt a film művészi megvalósítására.

Jenkins számos kritikát kapott, amiért "beállt a Disney gépezetébe". Azonban ő úgy vélte, hogy az Oroszlánkirály története tele van lélekkel, és akarta, hogy az új verzió is felemelő és érzelmekkel teli legyen. A Mufasa: Az Oroszlánkirály közel négy éven át készült, és messze nem lett olyan katasztrofális, mint ahogy sokan várták.

A film különbözik az előző, 2019-es fotórealisztikus feldolgozástól, amely szinte szó szerint másolta az eredeti munkát. Míg az unalmasra sikerült, Mufasa megpróbál új színt vinni a Disney klasszikus történetébe. A film a fiatal Mufasa felnövekedését dolgozza fel, és olyan karaktereket is bemutat, mint Asha, a nőstény oroszlán, aki segíti Mufasát, míg Obasi, az egyeduralkodó, megpróbálja meg akadályozni a hatalomra jutását.

A filmhez sztárok csatlakoztak: Kiara hangját Beyoncé lánya, Blue Ivy Carter adja, míg Simba hangját Donald Glover, ismertebb nevén Childish Gambino kölcsönözte. Jenkins és csapata tudatosan ügyeltek arra, hogy a film tisztelegjen az afroamerikai kultúra előtt, hiszen a szinkronszínészek nagy része afroamerikai, ezzel is reflektálva a kulturális sokszínűségre.

A Mufasát lenyűgöző animáció kísérte. A színek, helyszínek és a karakterek mimikája sokkal kifejezőbb lett, mint korábban. Az akciójelenetek dinamikusak voltak, a látvány pedig igazán varázslatos. Ráadásul a film tele volt olyan dalokkal, amelyek emlékezetesek és összekötötték a régi klasszikus dalokat az új zenei betétekkel.

Bár a film nem egy kifejezetten humorista darab, néhány pillanat valóban szórakoztató, mint például az, amikor Taka próbál flörtölni Sarabival. Mindenesetre a film végén sok utalás találkozik a már ismert univerzummal, ami nosztalgiát idéz a nézőkben.

Míg a film néhány cselekménye talán kiszámítható volt, Jenkins képes volt néhány meglepetést csempészni a történetbe, és a Mufasa igazán érzelmes és magával ragadó élménnyé vált. Összességében a Mufasa sokkal inkább élvezhető film lett, mint az elődje, és jó látni, hogy a Disney képes fejlődni és újraértelmezni a klasszikusokat.