Ferenc pápa nemrégiben tizenegy napos, négy országot érintő délkelet-ázsiai és óceániai körúton vett részt. Sokan úgy vélik, hogy az egyházfő ázsiai látogatásával azt kívánta demonstrálni, hogy kora ellenére rendkívül aktív.

A The Wall Street Journal szerint a Szentszék ázsiai diplomáciájának középpontjában Kína áll, még akkor is, ha az ország nem szerepelt a látogatás helyszínei között. 2018-ban ugyanis Peking és a Vatikán titkos paktumot kötöttek, amely alapján a kínai és a katolikus egyházi vezetés közösen választja ki a kínai püspököket. Ez a megállapodás lehetőséget biztosított Peking számára, hogy beleszólása legyen a katolikus főpapok kinevezésébe, míg a kínai katolikusok végre kiléphettek a "katakombákból".

Ugyanakkor a föld alatt működő kínai katolikus egyház nem egységes a paktum elfogadásában. Különösen azért, mert a paktum elismerése egyes püspökök elfogadásával járna, akiket Peking nevezett ki, ezáltal párhuzamos struktúrákat és hierarchiát hozva létre, akiket a földalatti egyház tagjai kollaboránsoknak tartanak.

A kínai kommunista vezetés – hasonlóan Észak-Koreához és a hajdani keleti blokk rezsimjeihez – csak nagyon korlátozott, államilag ellenőrzött módon engedélyezi a vallásgyakorlást. Peking az úgynevezett „hivatalos” egyházakba tömöríti a különböző felekezetek híveit, az ezeken a kereteken kívülieket pedig brutalitással üldözi. Például a tibeti buddhizmus hagyományaitól idegen módon nevez ki lámákat és más tisztségviselőket. A katolikusok esetében is hasonló eljárás tapasztalható.

Hogyan alakult ki ez a helyzet, és milyen kiutakat keres a Vatikán?

A kínai katolikusok száma napjainkban 5 és 10 millió között mozog, ami körülbelül a lakosság 0,7%-át teszi ki. A katolicizmus természetesen nyugati misszionáriusok révén jutott el az ázsiai országba; már a Tang-dinasztia idején, azaz a 7. század környékén megjelent, de igazán csak a 13–14. század alatt terjedt el. Fénykorát a Ming-dinasztia alatt élte, főleg a 17–18. században. Matteo Ricci nevű jezsuita misszionárius megismertette a katolicizmussal a császári udvart, és őket nem gátolták a terjedésében, sőt, a nyugati tudomány és technológia felé nyitott ablakot jelentettek számára.

A 19. században azonban a kínai hatóságok üldözendőnek nyilvánították a vallást, igaz, az 1911-es forradalom és a császárság bukása után újra enyhülés kezdődött. A Vatikán feloldotta a konfuciánus rítusok katolicizmusba való beépítésének tilalmát, a hatóságok pedig nem korlátozták tovább a hit terjesztését. Végül Peking és a Szentszék hivatalos diplomáciai kapcsolatot alakított ki, kölcsönösen elismerve egymást. A második világháború után a katolikusok száma emelkedésnek indult, azonban a kommunista hatalomátvétel végleg véget vetett ennek az idilli állapotnak.