A sarkvidék felfedezése már több mint száz éve elindult, de a terület még mindig titokzatos és lenyűgöző helyszín marad. A fagyos tájak és a nap nélküli hónapok sokakat távol tartanak, ugyanakkor egyre többen trafálnak a zord környezet varázsára. Horvath Esther, a Capa Központ aktuális kiállításának középpontjában álló fotográfus, olyan nő, akit magával ragadott a sarkvidék szépsége, és célját a kutatói közösség támogatására tette.

Esther a Delta című tudományos műsornak köszönhetően fedezte fel a sarkkutatás iránti szenvedélyét, ahol egy japán kutatócsoport küzdött a hatalmas hóvihar közepette az Antarktiszon. Képzeletének határain túllépve, 25 évesen fényképezőgépet kapott ajándékba, és úgy döntött, hogy az életét a fotózásnak szenteli, hogy történeteket meséljen el a National Geographic és a New York Times hasábjain.

A sarkkutatás világa nemcsak technikai tudást igényel, hanem erős elhivatottságot is. Esther, miután első expedícióján részt vett, úgy érezte, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy továbbra is ott legyen a hideg világban. Hamarosan Norvégiába utazott, ahol harminc megbeszélés keretében kereste a lehetőséget újabb kutatásokra. A német kutatóintélet vezetőjével való találkozása alapjaiban változtatta meg a karrierjét, ami új expedíciókhoz vezetett.

Mivel a sarkvidéki kutatás sok kihívással jár, Esther különböző tűzoltási és túlélési tréningeken vett részt. A jeges vizek és a vadon élő állatok - például a jegesmedvék - közelsége igényli a folytonos felkészülést és a tudást, amit az expedíciók alatt szerezhetett meg. Elmondása szerint a legfontosabb, hogy az ember szeresse a hideget, és készen álljon arra, hogy távol legyen a civilizációtól.

A mosási expedíciók során, amelyek során először 19. századi híres kutatók példáját követve sikerült a hajókba zárva eltölteniük három és fél hónapot, Esther megtapasztalta a sötétség varázsát. Visszatérve a civilizációba, a legnehezebb dolog neki a fény és a napfény újbóli felfedezése volt.

Esther szorgalmazza a nők szerepének láthatóbbá tételét a sarkkutatásban. A Spitzbergákon, ahol a nemek aránya egyenlő, sok lehetőség nyílik arra, hogy megmutassák a női tudósok és kutatók erejét és elhivatottságát. "Bárki lehet sarkkutató, nem számít, milyen szakmát űz, csak szeretni kell ezt a környezetet és vágyakozni, hogy ott lehess" - állítja Esther.

A klímaváltozás hatásai a sarkvidéken különösen élesek, a felfokozódott felmelegedés pedig aggasztó jeleit mutatja a helyi ökoszisztémában. Az utóbbi években észlelhető, hogy a gleccserek folyamatosan visszahúzódnak, és a tél is jelentősen megrövidült. "A téli időszakunk vészesen lerövidült, és az időjárási anomáliák révén egyre gyakrabban esik eső, amikor a legnagyobb hidegnek kellene lennie – tapasztaljuk, hogy a hó később érkezik és korábban olvad" – meséli Esther.

Esther életét és munkáját a kutatói közösség iránti elhivatottsága határozza meg. A sarkvidéki élet, a csapatmunka és a szoros közösség mind hozzájárulnak egyedi tapasztalataihoz. A kutatóállomások közössége támogatja egymást, és a depressziós jelekkel küzdőkkel is foglalkoznak. Az ottani emberek egyenlően vannak jelen, függetlenül attól, hogy ki mit csinál, és a szeretet és elfogadás légköre elengedhetetlen a közösség jóléte szempontjából.

„Bárhol is legyen az ember, a sarkvidék megtalálja az útját a szívéhez” – zárta gondolatait Esther, aki számára a szeretet és a közösség érzése alapvető a zord, de csodálatos világban.