Ahogy elérkezik december, a könyvkiadás világában is sorra jelennek meg az éves összegzések és rangsorok. A New York Times legfrissebb kiadványában idén olyan könyvek szerepelnek, amelyek nemcsak elgondolkodtatnak, hanem sok esetben mélyen megérintenek. Különösen egy magyar mű ragadta meg a figyelmet, amelyet remekműként emlegetnek.

A kiválasztási folyamat nem csupán formális; a szerkesztőségi munka során a legjobb tíz kiválasztása már tavasszal elkezdődik, és a végső lista összeállítása mindig kiemelt és türelmet igénylő feladat. Az igazi értékek kiemelésén fáradoznak, keresve azokat a történeteket, amelyek mélyebb megértést nyújtanak az élet nagy kérdéseiről.

A New York Times bírálata szerint a könyv egy rendkívüli és megalkuvást nem tűrő betekintést nyújt a halálsoron élők brutális mindennapjaiba, mindezt anélkül, hogy a szentimentalizmus felszínes rétegeit használná.

A mű középpontjában Debreczeni József áll, aki a Hideg krematórium című alkotás főszereplője. A könyvben bemutatott történetben Debreczeni a saját szenvedéseit, valamint az Auschwitzban látott borzalmakat tárja elénk. A bámulatos megfigyelőképessége révén minden részletet rögzít, amellyel az őt körülvevő világban találkozik, a félelem, a remény, a kétségbeesés és az elkeseredés egyes pillanatait is.

Debreczeni József 1905-ben született Budapesten Brunner József néven. A 20-as évek közepén a Szabadkai Napló, majd a budapesti Ünnep című hetilap szerkesztőségének volt tagja, egészen 1938-ig, amikor is a zsidótörvények miatt elbocsátották. Később kényszermunkára, végül 1944. május 1-jén Auschwitzba deportálták. Ott 14 hónapos fogság után került a „hideg krematóriumként” emlegetett táborba, ami mély nyomot hagyott benne.

A Hideg krematórium a holokausztról szóló irodalmi művek egyik első igazi képviselője volt Kelet-Európában, és hatvan évvel a megjelenése után újra felfedezik. 2024-re, 80 évvel a deportációját követően, 15 nyelven fog megjelenni, köztük angolul, franciául, németül, ami újra meg újra bizonyítja, hogy Debreczeni élményei és írásai megkerülhetetlenek a világirodalomban. Kritikusai között Bori Imre így fogalmazott:

"A magyar irodalom szinte egyetlen autentikus táborregénye, amely mély empátiával és tényszerűséggel mutatja be Auschwitz borzalmait." Ez a könyv egy történelmi emlék, ami nemcsak a múltról, hanem a jelenről is beszél, figyelmeztetve minket a megértés és az empátia fontosságára a mindennapokban.