Csuja Imre, a neves magyar színész, nemcsak a színpadon brillírozik, hanem a való életben is meg kell küzdenie a megélhetésért. Mint sok más színész, ő is tapasztalta, milyen nehéz helyzetbe tudja hozni a színházi élet. A fizetése olyan alacsony volt, hogy kényszerűségből kellett mellékfoglalkozásokat vállalnia.

Imre nemcsak a színpadon tűnt fel, hanem dolgozott sírkővésztől kezdve rakodómunkásig, és még a felesége által kötött sapkákat is árulta a budapesti aluljárókban, hogy némi plusz bevételhez jusson. Elmondása szerint, volt olyan időszak, amikor a színházi próbák és előadások között például cipelte a sírköveket, drótkefélte a mohát a temetőben, és az így keresett pénzből támogatta a családját.

Később Debrecenbe költözött, ahol rakodómunkásként próbálta meg stabilizálni a helyzetét. Számos lehetőség adódott számára, hogy különböző eseményeken verset mondjon, de ezek az alkalmak jellemzően nem jártak anyagi ellenszolgáltatással.

Amikor végül Budapestre költözött, azt hitte, hogy a színházi élet itt könnyebb lesz, azonban hamarosan rádöbbent, hogy a fővárosi élet sem kivétel. A fizetése továbbra is mezítlábas volt, ezért az Őrs vezér terén árusított sapkák jelentették a megoldást. Csuja Imre emlékszik arra az esetre, amikor egy színházi kritikus észrevette őt árusítás közben, és megkérdezte tőle, "Erre egy színész rászorul?".

Ez a pillanat jól példázza a művészi élet sokszínűségét és a megélhetési kihívásokat, amikkel a művészek nagyrésze szembesül. Csuja Imre története nemcsak inspiráló, hanem arra is figyelmeztet, hogy a színház világa mögött sokszor embert próbáló erőfeszítések állnak.