Amikor Donald Trump 2016-ban először indult az amerikai elnökválasztáson, sokan úgy vélték, hogy féktelen viselkedése, amely dühös felinduláson alapszik, komoly hatással lehet az Egyesült Államok politikai tájára. Trump kampánya során többször is hangsúlyozta, hogy eltérő elnök lesz, aki hajlandó kiszámíthatatlanul viselkedni, hiszen így akarja megváltoztatni az ország vezetését.

Ez a megközelítés Richard Nixonhoz hasonlítható, aki szintén alkalmazta a kiszámíthatatlanságot mint stratégiát a külpolitikai alkudozások során. Nixon híresen kijelentette, hogy a „madman theory” segítségével próbálta elérni céljait, azaz meg akarta győzni az észak-vietnamit, hogy ő bármire képes, akár a nukleáris fegyverek bevetésére is, amennyiben szükséges.

Trump számos alkalommal alkalmazta ezt a stratégiát, például Észak-Koreával való viszonya alatt, amikor fokozta retorikáját, és így próbálta elérni, hogy Kim Dzsongun, az észak-koreai vezető ne fenyegetőzzön az Egyesült Államokkal szemben. A 2017-es ENSZ Közgyűlésen Trump éles szavakkal fenyegette meg Észak-Koreát, azt állítva, hogy az Egyesült Államok „teljesen elpusztíthatja” az országot.

A Trump-adminisztráció során több elemző is felhívta a figyelmet arra, hogy a kiszámíthatatlanság stratégiai előnyt jelenthet a világpolitikában, ám a szakértők véleménye megoszlik róla. Néhány kutató, például Roseanne McManus a Penn State Egyetemről, arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet alakulása függ attól, hogyan és mikor alkalmazzák ezt a megközelítést. Tapasztalatai szerint a kiszámíthatatlanság hatékony lehet, ha a vezetőt általában racionálisnak ítélik meg, és csak bizonyos helyzetekben mutat kiszámíthatatlan viselkedést.

Az utóbbi évek tanulmányai azt mutatják, hogy Trump stratégiája a szövetségesek körében sokkal eredményesebbnek bizonyult, mint az ellenségeivel szemben. Egyrészt, míg számos szövetséges országot Trump fenyegetései megijesztenek, addig a rivális államok, mint Kína és Oroszország, egyre inkább kiismerhetik Trump játékstílusát. Ez mind arra utal, hogy a kiszámíthatatlanság, amely korábban előny lehetett, idővel veszélyessé válhat, hiszen a világ vezetői fel vannak készülve Trump váratlan lépéseire.

Ne felejtsük el, hogy Nixon később is beismerte, hogy a „madman theory” nem feltétlenül vezetett a várt eredményekhez. Trump esetében is sokan arra figyelmeztetnek, hogy a hosszú távú politikai haszon, amely egy ilyen stratégia végrehajtásából származik, rendkívül kétséges. A közeljövőben valószínű, hogy Trump, ha újra elnökké válik, megpróbálja továbbra is alkalmazni a megközelítését, ám az egyes vezetők és országok már nem fognak úgy reagálni, mint a kezdetekkor.