A 80-as évek közepén, amikor az emberek még a televízióból tájékozódtak, a BBC megdöbbentő riportjaiban bemutatott etiópiai éhínség sokakat megindított. A polgárháború és a szárazság hatásaitól sújtott országban közel 8 millió ember éhezett, a halálos áldozatok száma 300 ezertől 1,2 millióig terjedt. Michael Buerk, aki a BBC tudósítójaként figyelmeztette a világot a válságra, úgy fogalmazott, hogy az éhínség 'bibliai méretű' katasztrófát jelentett, míg a segélymunkások szavak nélkül képtelenek voltak kifejezni a bennünket körülvevő szörnyűségeket.

Hogy a világ adott, az első lépést Bob Geldof és Midge Ure tették a „Do They Know It’s Christmas?” című dal megalkotásával. A dal felvétele rekordidő, mindössze 24 óra alatt történt, és olyan sztárok váltak a projekt részeseivé, mint Phil Collins, Bono és David Bowie. A dal azonnal a slágerlisták élére került, és azóta minden évfordulón újra felveszik, összesen már 111 popsztár énekelte.

Míg e projekt méltatják jóságát és segítő szándékát, számos zenész, köztük Ed Sheeran, kritizálta a dal újrafelhasználását. Sheeran kijelentette, hogy tíz évvel ezelőtt nem kérték az engedélyét, és ha választhatott volna, nemet mondott volna. Szerinte a dal eltorzítja Afrika valós képét, és a nyugati világ sztereotípiáit terjeszti, amelyek megfojtják a kontinens növekedési lehetőségeit.

A kritikák kapcsán Dawit Giorgis, egykori etióp hivatalnok arra emlékeztetett, hogy Etiópiában már Anglia előtt keresztény kultúra létezett, megkérdőjelezve ezzel a dal állításait. Giorgis, aki kulcsszerepet játszott az éhínségről szóló tudósítások igazságának feltárásában, azt is mondta, hogy a BBC munkája életeket mentett.

Abiy Ahmed, Etiópiához tartozó miniszterelnök, elismerte a Band Aid szándékait, de aggasztónak találta, hogy a projekt képe továbbra is káros hatással van az afrikai identitásra és piaci lehetőségekre. Ahmed szerint Etiópia ma a leggyorsabban növekvő gazdaságok közé tartozik, amelynek kulturális öröksége és turizmusa világszerte vonzó. Az éhínség nem határozza meg Etiópia és Afrika identitását, ami emlékeztet minket arra, hogy a múlt nem a jelen tükre.

A Band Aid öröksége tehát kettős. Egyrészt, segített felhívni a világ figyelmét a humanitárius válságra; másrészt, a sztereotípiák és elvárások árnyékában sokan úgy érzik, hogy a kontinens valósága nem ennyire egyszerű. A kritikai észrevételek fontosak, hogy megértsük az Igazságot, és az adakozó szándéknak ne csak szimpátiát, hanem valódi megoldásokat kellene hoznia, hogy a jövő nem az éhezés, hanem a fejlődés ideje legyen.