A morfizmus lényege, hogy mi nem csupán szürrealisták vagy tachisták vagyunk, hanem mindezek keveredése – írta Pán Imre műgyűjtő egy levelében a hatvanas években. Ő adott át fiának, Mezei Gábornak gyűjteménye jelentős részét.

Pán Imre autodidakta műgyűjtőként nemcsak gazdag műgyűjteményt alakított ki, hanem folyamatosan igyekezett a nemzetközi kulturális színtéren hidat építeni Magyarország és külföld között. Tevékenysége során számos magyar művész számára biztosított lehetőséget és támogatást, hiszen a művészetek világában a kapcsolatok kulcsfontosságúak.

A XX. század elejétől a folyóiratok a különböző avantgárd irányzatok eszméit közvetítették. Pán Imre később ezt a gyakorlatot alkalmazta Párizsban, miután 1957 után mindent újrakezdett, és szerette volna beilleszkedni a francia művészeti közegbe.

A háború utáni magyar művészek közül említést érdemel Anna Mark, aki 1956-ban szökött Párizsba. A két művész közötti kapcsolattartás nemcsak a művészetükről, hanem a lélek és a kulturális örökség megőrzéséről is szólt. Anna Mark munkái, köztük a Saarbrückenben készült grafikák, komoly értéket képviselnek a kortárs művészeti diskurzusban.

Mark stílusára jellemző a szürrealizmus, figuralitás és a balladaiság egyvelege, amely általában valamilyen alteregót jelenít meg, miközben helyspecifikus utalások is fellelhetők rajzain. A napjainkban már 97 éves művész aktívan szerepel a franciaországi kiállításokon, művei pedig nemcsak a nemzetközi közgyűjteményekben találhatók meg, hanem a hazai kiállításokon is.

Anna Mark 1956 decemberében, férjével, Czitrom Gáborral együtt disszidált, és a művészet iránti szenvedélye azóta is érinthetetlen maradt. Az áttörő élmények, amelyeket az új környezet hozott, új inspirációt adtak számára, és a nemzetközi elismertségért folytatott küzdelme a mai napig példaértékű. A Párizsban született rajzok, amiket mostantól a nagyközönség is láthat, 70 év után életre kelnek, és méltó módon képviselik a magyarságot a nemzetközi művészeti palettán.