Ismeritek egymást?

Cseri Hanna (Cserihanna): Idén áprilisban találkoztunk először az Akvárium Lokálban, ahol mindketten felléptünk. Lili munkásságát egyébként régóta követem.

Fehér Lili (Lenkke_): Én is figyelemmel kísérem Hannát. A Hangfoglaló óta tart ez.

Mit gondoltok egymásról? Mit szerettek a másik munkájában?

F. L.: Hanna csibészségével kezdtem, szeretem, hogy a szövegei önreflektívek és őszinték, sok olyan dolog is átjön bennük, ami személyes, amire rákapcsolódok. És persze, nagyon bírom, hogy káromkodik.

Cs. H.: Szerintem számos hasonlóság van a szövegeinkben és a hozzáállásunkban. Zeneileg viszont Lili sokkal elektronikusabb vonalat képvisel, míg én kaotikusabb stílust hozok. Jó élmény volt együtt koncertezni, mert láttam, hogy jelentős átfedés van a közönségünk között.

Az utóbbi időszakban úgy tűnik, hogy a fiatal zenei körökben egyre erősebb a „lányvonal”. Ti érzitek, hogy előtérbe került a girl power a popzenében?

F. L.: Szerintem nem annyira számít ez. Egyszerűen csak emberekként vagyunk jelen a popzenében. De persze van egy-két dolog, ami a nemünkből fakad. A személyiségemben benne van, hogy lány vagyok, de mi nem emeljük ki kifejezetten a nőiességünket.

Cs. H.: Ez is egy közös vonás.

Viszont, ha a múltat nézzük, a '60-as években nagyon népszerű női előadók voltak, mint Koncz Zsuzsa vagy Kovács Kati, de később a popzene egyre inkább macsóvá vált. Ez a váltás valamit jelez, nem?

Cs. H.: A 2000-es évek tehetségkutatói során feltűntek lányok is, bár ők inkább énekesek voltak, nem dalszerzők. Most viszont úgy tűnik, hogy egyre jobban értékelik az önálló alkotókat, akik a saját gondolataikról mesélnek, és már nem csak az énektudás a lényeg. Ez egy új típusú művészetté válik.

Mindketten bátor, mély és őszinte módon reflektáltok magatokra a színpadon. Ez közös pont.

Cs. H.: Nem tudom, hogy ez bátorság-e. Inkább úgy érzem, hogy a dalaink mögött egy olyan elv van, ami azt mondja, hogy hitelesek akkor leszünk, ha nagyon őszinték és konkrétak vagyunk.

F. L.: Valóban, azt érzem, hogy egyszer csak elválik a mű a szerzőtől. Van egy külön narratívája annak, amit létrehozunk.

Hanna, a te dalaidban időnként meglehetősen kemény káromkodások hangzanak el.

Cs. H.: Ha egy férfi káromkodik, akkor azt természetesnek tartunk. Pedig a nők is káromkodnak, és én is próbálom azt a természetességet visszaadni a dalaimban. Olyan intimek tudnak lenni, mintha valakivel kávéznék, és előkerülnek a „kurvaanyád” kifejezések.

Ez a színházi énedből indul ki?

Cs. H.: Igen, egyértelműen. Az abszurd és a humor is benne van. A verseim költői formái és kifejezései sokszor a 19. század hatását mutatják.

Lenkkének is van érdeklődése a képzőművészet iránt, ami hatással van a zenei munkásságára.

F. L.: Igen, kerámiát tanultam, van egy keramikus papírom.

Cseri Hanna zenei stílusa a kapcsolataival ennek feleltethető meg. Honnan ered a felfogásotok, hogy épp ilyen komoly, mély és szórakoztató témákban gondolkodtok, mint például pánikbetegség, öregedés vagy küzdőfüggőség?

Mindkettőtök dalaiban sok komoly és mély téma jelenik meg. Mit gondoltok erről? Hogyan tükrözi a zene a valóságot és az érzelmeiteket?

Cs. H.: Az ember nem homogén. Szorongásból, örömből, problémákból, humorból áll a személyiség, és ezt szeretném azzal bevinni a zenébe.

F. L.: Én is folyamatosan fejlődöm, és a dalokban nyomon követhetők ezeket a különböző érdeklődési körök.

Végül, növekvő közönségetek van, aminek felelőssége folyamatosan nő. Hogyan kezelitek ezt a nyomást?

Cs. H.: Eddig nem nyomasztott, nem gondoltam ilyen értelemben. Nekem a legfontosabb, hogy őszinte legyek és értő kapcsolatban legyek a környezetemmel.

F. L.: Engem sem zavar a nyomás, inkább motiváló. Kíváncsi vagyok, hova tudunk eljutni.

Az interjú végén mindkét művész izgalmas elképzeléseket osztott meg a jövőről, a közönség és a zenei ipar alakulásáról, arra is kitérve, hogy a valódi, hiteles zene értéke soha nem csökkenhet.