Lady Gaga rajongói már jól tudják, hogy az énekesnő lemezeinek koncepciója mindig valamilyen üzenet köré épül. A "Born This Way" politikai állásfoglalásként is értelmezhető az LMBTQ közösség mellett, míg a 2020-as "Chromatica" fő témája a boldogság keresése és a gyógyulás volt. Legújabb albuma, a "Mayhem" azonban eltér a korábbiaktól: nem kíván nagy üzeneteket megfogalmazni, csupán szórakoztató, és az inspirációt egészen zenei karrierje gyökereiig visszavezeti.

Egy interjúban Lady Gaga kiemelte, hogy szándékosan nem akart plusz üzenetet megfogalmazni az albummal. A dalokból érződik, hogy nemcsak visszatalált korábbi önmagához, hanem élvezi is az alkotási folyamatot. Ez a felszabadultság pedig jól átjön a hallgatókra, akik könnyedén elképzelhetik magukat egy klubban, akár a 2000-es évek végén, akár a 2010-es évek elején.

Érdemes megemlíteni, hogy Gaga nem kis kockázatot vállalt, amikor művészileg visszanyúlt karrierje kezdetéhez. A nosztalgiázás ugyanis nem mindenkinek kifizetődő. Például Katy Perry megpróbálta korai imázsát újból életre kelteni, de már nem volt hiteles a "girl power" hirdetőjeként.

A "Mayhem" albumon újra azt a Gagát hallhatjuk, aki bátran kilép a popzene kereteiből, és inspirációkat merít saját dalai mellett zenésztársaitól és példaképeitől is. Jelen vannak a dalokban David Bowie, Prince, az Earth, Wind and Fire, a Nine Inch Nails és a Radiohead hangzásvilága, a francia elektronikus duó, a Daft Punk, Taylor Swift és Charli XCX hatása pedig szintén érezhető. Rajongói szerint Swift hatása olyannyira markáns a "How Bad Do U Want Me" című dalban, hogy sokan titkos közös trackről beszélnek.

Az "Abracadabra" hallatán a vájtfülűeknek akár ABBA-utánérzést is felfedezhetnek, mert Gaga itt saját slágerére, a "Bad Romance"-ra támaszkodik. A "Vanish Into You" a diszkóélmény érzését hozza vissza, míg a "Disease" a "Paparazzi"-ra emlékeztet, és a "Perfect Celebrity" szintén a hírnévével való kapcsolatát énekli meg. A "Garden of Eden" pedig a debütáló "Just Dance" és a "Poker Face" dalainak szerelemgyereke; a "Don’t Call Tonight" pedig az "Alejandro" utódja, miközben nem akar klón lenni.

A "Mayhem" egyszerre fanyarul szókimondó, mint a korai Gaga-albumok, és kifinomult, mint amilyennek a "Csillag születik" című film dalaiban vagy a Tony Bennett-tel közös lemezén megismerhettük.

A hallgatóság valahogy mégis inkább ezt az utóbbi Gagát szeretné látni és hallani. Erre jó példa, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb duettjét hozta össze Bruno Marsszal, a "Die With a Smile" című számmal, amely szinte minden alkalomhoz passzol, legyen szó esküvőről, ballagásról vagy akár egy temetésről is. Míg Lady Gaga a dalhoz elképzelt füstölgő talponálló pincérnőt jól hozza, művészi karaktere sokkal színesebb annál, hogy csupán rajongói kedvéért mutassa meg igazi mivoltát.

Az album utolsó harmadában igazán érzelmes számok szólnak, például a vőlegényének írt "Blade Of Grass", amely a Lady Gaga által megélt érzelmi hullámvasút és "ön-újrafelfedezés" kifejeződése. Így nem is csoda, ha az album nem csupán zenei, hanem érzelmi utazásra is invitál minket -- olyan felfedezésekre, amelyek minden hallgatót lenyűgöznek.