A leghosszabb folyamatos űrutazásra vonatkozó világcsúcs jelenleg 437 nap, amit Valeri Poljakov orosz kozmonauta állított fel a 90-es években. Ezen a vonalon Frank Rubio, a NASA űrhajósa nemrég lépett a történelem színpadára. Ő 371 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amivel megdöntötte az eddigi leghosszabb amerikai űrmisszió rekordját. Amikor Rubio visszatért, már körülbelül hatezer alkalommal kerülte meg a Földet, és több mint 250 millió kilométert utazott az űrben.

De mit jelent ez a hosszú űrutazás az emberi test számára? A kutatók szerint egy ilyen hosszú időszak a mikrogravitációs környezetben komoly hatásokat gyakorol a test különböző rendszereire. Az egyik legsúlyosabb negatív hatás a csontok és az izmok leépülésében mutatkozik meg. Az ISS-en tartózkodó asztronauták izomtömege 20-30%-kal is csökkenhet, ha több hónapot töltenek az űrben. Különösen a nyak, a hát és a láb izmai érintettek, hiszen ezek segítenek a megfelelő testtartás fenntartásában. A csontok is veszítenek mineralizációjukból, hiszen egy-egy űrutazás során a csonttömeg egy hónapban 1-2%-kal csökken.

Érdekes módon az asztronauták szigorú edzésekkel próbálják megőrizni izom- és csonttömegüket, napi két és fél órás intenzív edzésprogram keretein belül. Ennek ellenére a vizsgálatok szerint ezek az edzések sem képesek teljes körűen megelőzni a degradálódást. Az űrhajósok visszatérése után akár négy év is eltelhet, mire csonttömegük újra optimális szintre emelkedik.

A test folyadékainak eloszlása is jelentős mértékben megváltozik, ami nyomást gyakorolhat az idegekre és a szemre. Az asztronauták a látásromlásra is felkészülnek; a kozmikus sugárzás és a napból érkező részecskék kárt tehetnek a látásukban, és a visszatérés után a korábbi állapot nem feltétlenül áll helyre.

Az űrutazás hatásai azonban nem csupán fizikaiak: a kutatások kimutatták, hogy az űrben eltöltött idő során az emésztőrendszer is változik. A bélflóra összetétele módosul, ami befolyásolja az emésztést és az agyműködést is. Továbbá, egy 2014-es tanulmány bepillantást nyújtott abba, hogyan változik az agyi struktúra az űrben. A testmozgás és az orientációs képességért felelős agyi területek jelentős átalakításon mennek keresztül, amelyek a Földre való visszatérés után is megfigyelhetőek maradnak.

Ezek a felfedezések különösen fontosak, hiszen ha valaha is el kívánunk jutni a Marsra, szükségessé válik megértenünk, hogyan hat az űr környezete a testre és az elmére. Az űrhajósok DNS-e is átalakulhat a hosszú űrmissziók során és a kutatások a jövőben feltárhatják, hogy ez milyen hosszú távú hatásokkal bírhat az egészségre. Az űrutazás nem csupán technikai kihívás, hanem az emberi test határai és alkalmazkodóképessége előtt is új kérdéseket vet fel, amikre a tudományozás jelenlegi állásának új válaszokat kell találnia.