9:30, az MRI várójában ülök. Hihetetlen szerencsém van, hogy ennyi gyorsan kaptam időpontot, mert ha nem lenne itt ismerősöm, májusig is várhatnék. Az anyagi részének sem örülnék, de a várakozás most sokkal rosszabb: az elmúlt napokban annyira felerősödött a szorongásom, hogy regresszálni kezdtem. Ez egy olyan állapot, amikor minden pillanatban monitorozom saját magamat, és nem tudok elvonatkoztatni a félelemtől. Pedig ez csak egy fejfájás, és csak egy MRI, le kéne nyelnem – mondogatom magamnak, és közben tudom, hogy inkább normalizálnom kellene az érzéseimet. Mindenkit más triggerel, nekem most éppen ez jutott.

Bár az utóbbi évtizedben óriásit változott (javára) a mentális egészségi diskurzus, én továbbra is fenntartom, hogy szorongani még mindig nem szexi. Amíg csak beszélgetünk róla kávézás közben, addig talán igen, de amikor hónapok óta nem festettem be a hajam és magzatpózban fekszem, akkor már nem annyira. Ráadásul a szorongásom tárgya sem mindig vonzó. Míg a párkapcsolati gondok vagy a klímaszorongás könnyen elérhető témák, addig az egészségszorongás, amit hipohondriának is neveznek, sokak számára viccesnek tűnhet. Mindenki ismer egy olyan embert, aki minden tüsszentés után orvoshoz rohan.

Bár kívülről nevetségesnek tűnik, belülről nagyon is komoly probléma. Az egészségügyi rendszer meg a magyar egészségügyi ellátás nem igazán bátorítanak a bizalomra. A legtöbben tudjuk, hogy nem jó dolog betegen a kórházba menni. Rendszerünk, amelyet sokszor megaláznak, gyakran nem foglalkozik kellően a páciensek szükségleteivel. Az emberek kimerültek, a várakozási idők hosszúak, és a betegek sokszor futószalagon érkeznek. Az orvosi vizsgálatok súlyos stresszt okoznak - gondoljunk csak a gyomortükrözésre, mely sok esetben elkerülhetetlen, és az egész élmény megterhelő lehet.

A szorongásom mindig is jelen volt az életemben; stressz hatására gyakran jelentkeztek pszichoszomatikus tünetek. Az elmúlt évek tanulmányai szerint a sürgősségi osztályokra érkező páciensek 10-25%-a pánikroham miatt keres segítséget. Különös, hogy sokan nem ismerik fel, mikor „csak” pszichoszomatikus válaszokkal van dolguk. Az egészségszorongás nem csak a mentális problémákra, hanem kulturális tényezőkre is rámutat. Olyan emberek vagyunk, akik nem érzik magukat biztonságban a rendszerben, és ez félelmet szül.

Sokunkban ott mozog a kényszeres gondolat, hogy a következő esetleges egészségügyi probléma hogyan befolyásolhatja az életünket. Az emberek gyakran a kiszolgáltatottság érzésével birkóznak, amely megnehezíti a mindennapi teendők végzését. Ha pedig orvoshoz kell menni, a szorongás szinte elviselhetetlenné válik, és ezzel a küzdelem befolyásolja a napjainkat. Számtalan dolgot összefüggenek, és miközben az MRI váróban ücsörgök, egyre inkább tudatosul bennem, hogy a szorongás harcát nem kellene egyedül vívjam. Fontos lenne, hogy a társadalom is beszéljen az ilyen érzésekről, és hogy a szakemberek empátiával és türelemmel közelítsenek hozzánk, páciensekhez.

Bár a szorongás nehezen kezelhető, vannak lépések, amiket tehetünk: fontos a kommunikáció, a támogatás keresése és a megfelelő információ keresése a vizsgálatokról. Kérhetem, hogy magyarázzák el a vizsgálat menetét, hadd jöjjön velem valaki, aki fogja a kezem. Az empátia, a figyelem és a segítőkészség sokat jelentene számunkra. Az egészségszorongás tehát nem csupán egyéni probléma, hanem társadalmi diskurzus is, amelyen érdemes dolgozni.