A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Területi Fejlesztési Tanács egyik vitájának tárgyát képezte a Duna-Tisza közi Homokhátság Területfejlesztési Koncepciója és Programja, mely idén készült el. A tervezési folyamat során szerzett tapasztalataikat a szakmai folyóiratban is publikálták, ezzel felhívva a figyelmet a térség kihívásaira.

A kutatás egyik célja volt megérteni, hogy miért nem alakultak ki átfogó, hatékony területfejlesztési eredmények a Duna–Tisza közi Homokhátságon az elmúlt évtizedekben. A klímaváltozás és az aszályok szerepe kiemelkedő a térség jövőjét illetően, emellett a vidékfejlesztés kihívásait is aláhúzták.

A kutatók körkérdést küldtek a Homokhátság önkormányzati vezetőinek, akik közül 117 településből 56 adott választ. Ezen kívül szakmai interjúk is készültek a régió szakértőivel, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Mindezek alapján kiderült, hogy az eddigi fejlesztések többsége nem volt kellően koordinált, és a helyi igényeket sem szolgálta ki megfelelően.

A kutatás során kiemelték, hogy a vidékfejlesztési lehetőségek mellett a vízpótlás megoldása kiemelt jelentőséggel bír. Sok esetben olyan víztározók épültek, amelyekben nem volt elegendő víz a használathoz, ami komoly problémákat okozott a környező településeken. Vasárus Gábor László, az egyik szerző, úgy fogalmazott: "Láttam olyan víztározót, amit az egyik falu melletti legmagasabb területen építettek meg, és egy deci víz sem volt benne".

A kutatás rámutatott arra is, hogy a Homokhátság egyes részei jelentősen elmaradnak a gazdasági fejlődésben. A helyi települések között széleskörű a fejlettségbeli különbség: az iparosodott Pest megye például sokkal kedvezőbb helyzetet élvez, mint Dél-alföld más részei. A kutatók a térség gazdasági helyzetét öt egységre osztották, ez alapján a legfejlettebb területek Budapestre közvetlenül kapcsolódó Pest megyei települések, míg a legelmaradottabbak közé Dél-nyugat, például Jánoshalma tartozik.

A tanulmány arra is rávilágít, hogy a térség gazdasági helyzetének javítása elengedhetetlen, különösen a tanyahelyzet és az ott élők életminősége érdekében. A kutatók hangsúlyozták, hogy a tanyavilág fennmaradásához nemcsak mezőgazdasági támogatásokra, hanem a közszolgáltatások fejlesztésére is szükség lenne, például a tömegközlekedés javítására, hogy a lakosság életminősége emelkedhessen. A tanyagondnokok szerepe itt kulcsfontosságú, hiszen sokan önfeláldozó munkát végeznek a helyi közösségek érdekében, különösen az idősek támogatásával.

A kutatás eredményei alapján sürgető, hogy a Duna–Tisza közi Homokhátság területén összefogással és hatékony vízgazdálkodási rendszerekkel orvosolják a vízhiányos helyzetet, különösen a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb szárazságok idején. A megfelelő intézkedések hiányában a térség fejlődése továbbra is megakad átgondolt stratégiák nélkül.