2023 végén Finnország példátlan döntést hozott. Lezárta teljes keleti, Oroszországgal közös határsávját a növekvő migrációs nyomás miatt. Az érintett kilenc határátkelőhelyet kevesebb mint 24 óra alatt bezárták, amelyek azóta sem nyitottak újra. A fokozódó bevándorlási hullám mögött Oroszország áll. Helsinki a balti államokhoz és Lengyelországhoz hasonlóan a Kreml hibrid hadviselésének eszközeként értelmezi a migrációt. Az érkező illegális bevándorlók többsége szíriai, szomáliai és jemeni állampolgár, akik Oroszországon keresztül igyekeztek az Európai Unióba jutni. A migránsokat az orosz hatóságok aktívan segítették, például határra szállítással, vízumellenőrzések eltörlésével és kerékpárok biztosításával.

Hasonló a helyzet az EU keleti határán. Belarusz Oroszország közeli szövetségeseként 2021 óta szervezetten küldi a migránsokat Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz – válaszul az uniós szankciókra. A Lukasenka-rezsim repülőjáratokat szervezett a Közel-Keletről érkező migránsok számára, akiket aztán erőszakkal kényszerítettek a határátkelésre. Az EU érintett tagállamai 185 kilométer hosszú fizikai határzárat építettek a Belarusszal közös határsávokon, valamint több ezer katonát vezényeltek a térségbe, jellemzően az uniós határvédelemi ügynökség, a Frontex segítségével.

Oroszország szerepe mindkét példában megkerülhetetlen. A Kreml célja ezzel a nyomásgyakorló eszközzel, hogy megossza az európai közösséget, polarizálja a közvéleményt, és aláássa a határrendészeti szervek hitelességét. A tudományos élet a "migráció instrumentalizálásának" hívja Moszkva taktikáját.

A migráció instrumentalizálása vagy más néven weaponizálása (fegyverként alkalmazása) azt jelenti, hogy egy állam tudatosan manipulálja vagy mesterségesen generálja a migrációs nyomást egy másik állam ellen. Ez a stratégia általában tagadhatóságot biztosít a támadó fél számára, és célja lehet politikai instabilitás előidézése, a társadalmi megosztottság fokozása, gazdasági erőforrások elvonása vagy diplomáciai előnyök kiharcolása (pl. szankciók enyhítése vagy politikai engedmények elérése).

A migrációs nyomás mesterséges létrehozásának számos eszköze van. Ilyen lehet például a migránsok határra történő szállítatása, a vízumpolitika manipulálása, dezinformációs kampányok, fizikai és jogi akadályok megszüntetése, vagy bűnözői hálózatok és embercsempészek támogatása, tolerálása. Oroszország és közeli szövetségese, Belarusz előnyben részesítik ezt a nyomásgyakorló eszközt, jellemzően széles eszköztárral elősegítve hatékonyságát.

A Kreml nem az egyetlen, amely tökélyre fejlesztette a migráció instrumentalizálására vonatkozó képességeit. Történelmi példák igazolják, hogy a migráció fegyverként való alkalmazása egy nemzetközileg bevett stratégia a hibrid hadviselésben, kifejezetten magas sikeraránnyal. Kelly M. Greenhill, a massachusettsi Tufts Egyetem politológusa szerint az 1950-es évek óta alkalmazott nyomásgyakorlási kísérletek több mint 60 százaléka legalább részben sikerrel járt.

A migrációs instrumentalizálásnak mélyreható következményei vannak. A célba vett országoknak gyors és hatékony határvédelmi intézkedéseket kell hozniuk (lásd a lengyel határzár építése a Belarusszal közös határsávon). A migráció gyakran megosztja a társadalmat, és politikai válságokat idézhet elő – mint például a finn kormány esetében, amely a korábban rendkívül liberális bevándorláspolitika ellenére gyakorlatilag lehetetlenné tette a menedékkérelmet az Oroszországból érkezők számára.

A migráció instrumentalizálása mellett Oroszország célja a destabilizáció elérése is, mivel az ilyen válságok jelentős gazdasági költségekkel járhatnak. A határvédelem, a menekültügyi eljárások és a katonai erőforrások jelentős összegeket vonhatnak el az államháztartástól.

Az afrikai migráció manipulálása nem kezdődik a határokon. A sikeres instrumentalizáláshoz már a kibocsátó régiókban is komplex stratégiákat kell alkalmazni, így jár el Oroszország Afrikában is, ahonnan tömegek érkeznek Európába. A Kreml politikai és katonai befolyást épít ki a kontinensen, gazdasági és biztonsági együttműködéseket alakít ki annak országaival. Oroszország olyan államokban erősíti jelenlétét, mint Mali, a Közép-afrikai Köztársaság, Szudán és Líbia, ahol az államilag finanszírozott Wagner-csoport is aktív. A migrációs válságok generálására Oroszország képes, például a Földközi-tengeren át vezető útvonalakon.

Az orosz és belorusz határon feltűnt migránsok között nagy számban vannak afrikaiak (pl. szomáliaiak, szudániak, eritreaiak), ami arra utal, hogy Oroszország szerepe nemcsak a közvetlen nyomásgyakorlásban, hanem az elvándorlási motiváció elősegítésében is tetten érhető. Oroszország nem akadályozza az embercsempész-hálózatok működését sem. Az afrikai elvándorlás továbbra is jelentős geopolitikai eszköz Oroszország kezében, különösen, amennyiben Líbiában, Szudánban vagy más instabil államokban aktívan támogatja az embercsempész-hálózatok működését, fokozva a migránsok Európába jutását vagy újabb migrációs válságokat generálva. Oroszország a migráció instrumentalizálásával hatékony hibrid hadviselési eszközt alkalmaz, amely destabilizálja Európát, és növeli Moszkva geopolitikai befolyását. Az afrikai és európai migrációs útvonalak manipulálása révén a Kreml nemcsak politikai megosztottságot szít, hanem stratégiai előnyökre is szert tesz. Amíg Európa nem talál megfelelő választ erre a fenyegetésre, Oroszország továbbra is hatékony fegyverként tudja lebegtetni a migrációt a kontinens felett.