A Naprendszer külső bolygóinál, az Uránusznál és a Neptunusznál csupán egyetlen ember készítette űrszonda járt, amikor a Voyager-2 nagyjából 40 évvel ezelőtt elhaladt mellettük. Ez a küldetés nemcsak képeket rögzített, hanem adatokat is gyűjtött a két égitest mágneses teréről, amely az eddigi megfigyelésekkel összehasonlítva páratlan jelenséget mutatott.

A tudósok azóta is próbálnak magyarázatot találni a különös mágneses anomáliákra. Egy korábbi tanulmány szerint a Nap aktivitása zavarhatta meg a méréseket, de ez még mindig nem ad kielégítő választ. Egy újabb kutatási eredmény viszont arra utal, hogy a mágneses zavar okát a bolygók alatti óceánok okozhatják.

Az óriásbolygók légköre általában gázokból áll, ám az Uránusz és a Neptunusz esetében folyékony víz, metán és ammónia található a légkör alatt. Burkhard Militzer, a kaliforniai Berkeley Egyetem tudósa szimulációval bizonyította, hogy ezt a hatalmas nyomás kialakíthatja az óceánok felett a bolygó felszíne alatt.

A légköri nyomás miatt a két bolygó felépítése rendkívül komplex: egy szénhidrogén- és ammóniaréteg található a legalsó rétegekben, amelyet egy vízből és hidrogénből álló réteg követ. Militzer modellje szerint az Uránusznak egy Merkúr méretű sziklás magja van, amelyet 8000 kilométer vastag, szénhidrogénben gazdag réteg vesz körül, míg felette egy szintén 8000 kilométer vastag, vízből álló réteg található, mindezek felett pedig egy 5000 kilométer vastag gázréteg húzódik.

Bár a Neptunusz mérete hasonló az Uránuszhoz, annak magja kisebb, de masszívabb, a modellek pedig azt mutatják, hogy mindkét bolygó mágneses mezeje rendezetlen, nem követi a Föld északi-déli pólusait. Ezt részben annak tudható be, hogy az Uránuszon és a Neptunuszon gyakorlatilag nincs konvekció, ami meleg és hideg áramlatokat generálhatna. A vastag szénhidrogénréteg megakadályozza a mélyebb területek felmelegedését és az ebből eredő áramlatok kialakulását.

A kérdés továbbra is nyitott: valóban óceánok tengere borítja a két bolygót? Ezt csak a jövőbeli űrszondák részletesebb vizsgálatai tudnák megválaszolni. Ha ma egy új szonda indulna el az Uránusz és Neptunusz felé, akkor is hosszú évtizedek múlva kaphatnánk választ az égitestek titkaira.