Elképesztően gyönyörű már a film plakátja is, amelyen Tilda Swinton és Julianne Moore fekve néznek egymásra. A háttérben a nagy Bergman munkáira utaló díszlet áll: egy különösen figyelemfelkeltő kép, amely a mély és átszellemült gondolatok világába vezet minket.

A film központcsoportja Martha (Swinton), a rákbeteg haditudósító és Ingrid (Moore), a halálfélelemtől megírt sikerkönyvével foglalkozó divatos író. A kettőjük közötti kapcsolat a közelgő halál súlyával terhes, és Manhattan különleges helyszínein, mint például a Rizzoli könyvesboltban vagy a Lincoln Center üvegcsarnokában bontakozik ki. A film nemcsak az érzelmek fokozatába merít be minket, hanem kulturális utalások sorát kínálja nekünk: hemzseg a híres művészek neveitől és alkotásaiktól, amelyek a háttérben vagy a beszélgetések során bukkannak fel.

Almodóvar filmszínei mindig vibrálóak, és most sem csalódunk: a pimaszul élénk sárgák és az öntudatos vörösek dominálnak. A film szellemi atmoszférája igazi Almodóvar-jegyeket visel, ötvözve a humorral és a szomorúsággal egyaránt. Külön említést érdemel egy finoman zöld fridzsider, amely szinte életre kel a vásznon, és nem mehetünk el Tilda Swinton figyelemfelkeltő ruházata mellett sem.

Érdekes módon, a film jelentős része Madridban készült, ami a város vibrálását és színpadiaságát csak fokozza. Almodóvar tudása és stílusa mindent elmond a filmművészetről, hogy mennyire gazdag tud lenni a képek, a csendek és a dialógusok keveréke.

A szimmetria, amely a filmértékekben tükröződik, fantasztikus élményt teremt, azonban a szövegek néha nem minden esetben állnak jól a színészeknek, beleértve John Turturrot is. Az Almodóvar által megalkotott dialógusok néhol merészen elvisznek minket a klímaváltozás drámájába, azonban ebben is ott a jellegzetes ironikus hangvétel, ami mulatságosan éles helyzeteket teremt.

Bár A szomszéd szoba nem feltétlenül a legjobb Almodóvar-művek közé tartozik, mégis képes lenyűgözni minket. A halál témája köré felépített történet, amely a mély barátságot és az élet utolsó pillanatait öleli fel, rendkívül érzékeny és aktuális narratívát próbál bemutatni. A film végigkísér minket Martha forró érzésein, ahogy a dark web segítségével rögtönzött eutanáziát tervez, és ebben a helyzetben Ingrid szerepe is kiemelkedővé válik.

A Swinton és Moore közötti kémia páratlan, és míg a csendes pillanatok szépsége lenyűgöző, a filmes paletta színei még izgalmasabbá teszik az élményeket. Almodóvar filmje a hősies melankólia megtestesítője, elvarázsolva minket a halálról, az élet értelméről és a barátságról szóló nézőpontok köré. A film végén otthagyott eper azonban talán csak a kezdet az elgondolkodtató beszélgetésekhez és találkozásokhoz, amelyeket az élet különleges pillanatai teremtenek.